A hadiállapot első lépéseként katonákat vonnak be a megyei közigazgatás irányításába

A hadiállapot bevezetésének első lépése Ukrajnában az, hogy az érintett megyék közigazgatásának irányítását vegyes összetételű, katonai és polgári tisztségviselőkből álló adminisztráció veszi át.

Erdogan párbeszédre szólította fel Moszkvát és Kijevet

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában arra szólította fel Moszkvát és Kijevet a Kercsi-szorosnál vasárnap történt katonai incidenst követően, hogy párbeszéden keresztül oldják meg a problémát.

Merkel telefonon beszélt Putyinnal, akit "aggaszt a helyzet"

Angela Merkel német kancellár telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki azt mondta neki: nagy aggodalommal tölti el, hogy Ukrajna hadiállapotot vezetett be.

Nemzetközi jogász: a tengerjog szerint közösen ellenőrzi az Azovi-tengert a két állam

A multilaterális tengerjogi egyezmény és egy korábbi orosz-ukrán megállapodás szerint félig zárt tengernek minősül az Azovi-tenger, amelyet közösen ellenőriz a két ország - mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Szakértő: mindkét fél felelős a feszültség fokozásáért

Mind az orosz, mind az ukrán fél felelős azért, hogy fokozódik a feszültség a két ország között, ám a hadiállapot bevezetésével az ukránok "túltolták a biciklit" - jelentette ki Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Porosenko a hadiállapot január 25-ig történő bevezetését javasolta a parlamentnek

Rendeletet írt alá hétfőn Petro Porosenko ukrán elnök az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) aznapi határozatáról, amely a hadiállapot azonnali bevezetését javasolja 2019. január 25-ig.

Teljes harckészültségbe helyezték az ukrán hadsereget

Teljes harckészültségbe helyezték az ukrán hadsereget, válaszul az "orosz agresszióra" az Azovi-tengeren - jelentették hétfőn ukrán hírportálok, idézve az ukrán vezérkar közleményét.